Elállhat a Bankszövetség a benyújtott, devizahiteleseket érintő javaslatcsomagjától, mert elmérgesedett a hangulat a pénzintézetek és a kormány között - írja a keddi Magyar Nemzet meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.
A lapban úgy fogalmaznak: "nincs kizárva, hogy a Bankszövetség kihátrál a már benyújtott javaslatok mögül". A pénzintézetek azért vették fontolóra ezt a verziót, mert a kormány a múlt hét elején elfogadott egy rendeletet, amely arról szól, hogy a munkaadók 7,5 millió forint összegig adómentes támogatást adhatnak a végtörlesztés lehetőségét kihasználó dolgozóinak.
A lap úgy értesült, a bankok elsősorban azt nehezményezik, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter három hete, amikor új adósmentő javaslatcsomag kidolgozására kérte meg a Bankszövetséget, azt ígérte, hogy a kormány és a bankok közötti tárgyalások lezárultáig nem változtatnak az adósmentés jogi hátterén.
A Magyar Nemzet megkeresésére a nemzetgazdasági tárcánál azt közölték: a problémákat közösen kell megoldani, és a kormány kapott is erre vonatkozó javaslatokat. A minisztérium válaszában többek között az állt, hogy a kormány november 18-án kapta meg a Patai Mihály által vezetett Magyar Bankszövetség devizahitelesekkel kapcsolatos javaslatcsomagját, amely 6-8 megfontolásra érdemes eszközt javasol. Ezekről a kabinet a következő két hétben alakítja ki a véleményét.
| Következő hír | Várhatóan kivégzi az egyszámjegyű forinthitel-kamatokat kedden az MNB |
| Előző hír | Télen is spórolhatunk az energiával! |
|
NANETTE City Home
1,5 millió forint engedmény!
Mester u 83. |
|
Garden Ville
Panorámás telkek
Rókahegyi úton |
|
Viadukt Lakópark I. ütem
|
|
NANETTE Viva
1,5 millió forint engedmény!
Mezőkövesd út 3. |
| Elhelyezkedés | Lakóparkok | Lakások |
| Buda | 25 db | 2.459 db |
| Pest | 61 db | 7.927 db |
| Bp. környéke | 18 db | 758 db |
| Vidék | 6 db | 504 db |
| Balaton | 4 db | 418 db |
| Összesen: | 114 db | 12.066 db |
| Az Ujlakas.info adatbázisa alapján | ||
www.lakoingatlan.info
www.pestilakopark.com
www.budailakopark.com
www.pestilakas.com
www.budailakas.com